LAKITELEK-TŐSERDŐ

Lakitelek a Tiszavölgy és a Homokhátság találkozásánál, Kecskeméttől 27 km-re, Budapesttől 120 km-re található település. Korábbi neve Felsőalpár, első írásos említése 1075-től, a Garamszentbenedeki Apátság Alapítólevelében található, mely szerint a lakosok már akkor szőlőműveléssel foglalkoztak. A község külterületének jelentős részén ma is mező- és erdőgazdálkodás folyik. Lakitelek természeti értékei komoly turisztikai vonzerővel bírnak. Kiemelkedő a Tőserdő és a Szikrai Holt-Tisza. A Tőserdő, Lakitelek Nagyközség üdülőterülete és legfőbb természeti egysége. Területe egybeolvad a Kiskunsági Nemzeti Parkkal. Gazdag növény és állatvilágával kedvelt célpontja a túristáknak és a természetbarátoknak. A Tőserdő több, mint egyszerű természeti környezet. A természeti szépségek, a festői környezet kitűnő hátteret adnak a Tősfürdőnek, a Tőserdei Csónakkölcsönzőnek, valamint a nyári rendezvények és fesztiválok legfőbb helyszínének.

A látogatók fő célpontja a 7 km hosszú Holt-Tisza part, ami az üdülőövezet központja. A Holt-Tisza festői szépségét a Makovecz Imre által tervezett kilátóból, a sárga jelzésű túristaút segítségével, vagy csónakázva egyaránt felfedezhetjük. A parttól néhány lépésre büfék, éttermek és fagyizó, valamint a most épülő Ökoturisztikai Központ található. A part melletti szabadtéri színpad a nyári rendezvények fő színtere, ahol szinte minden hétvégén színes, változatos kulturális programokkal várják az érdeklődőket.
A Tősfürdő bájos retró stílusával, a négy hektáros virágos, ligetes parkjával tökéletesen illeszkedik az erdővel határolt területbe. Három termálvizes medence, melynek vize alkáli- hidrogénkarbonátos, idegrendszeri, mozgásszervi panaszokra javallott. Termálvizes medencéken kívül gyermekmedence és hidegvizes úszómedence is várja a fürdőzni kívánókat. A vizes élményeken túl strandröplabda, focipálya és ugrálóvár is várja az érdeklődőket, minden korosztályt kiszolgálva.

A Konytyvirág tanösvény hossza 3500 m, állomások száma 8. Aljnövényzetében él az Alföldön ritka kontyvirág, sárga nőszirom, az erdőben tölgy, kőris, fűz, nyár, szilfák mind megtalálhatók. Állatvilágának ritkaságai a kecsege, mocsári béka, vizisikló, tavi denevér. A nyílt vízfelület festői szépségét a tavi és a tündérrózsa gyönyörködteti. További nevezetességek Lakiteleken: Római Kat. Templom és Plébánia, Református Templom, Templom park, benne félárbócra eresztett Országzászló, az Emlékezés Harangja, Petőfi szobor. Vendégházunktól 5200 m-re van egy olyan egyedülálló létesítmény, ahol Magyarország szívében,a széles Alföldön, a Tisza mentén, ahol a magyarság csúcsteljesítményei, hungarikumok várják a látogatókat, – ez a hely a Hungarikum Liget – Lakitelek Népfőiskola, a magyar értékek kikötője, ahol adott a Vendégek számára a tartalmas kikapcsolódás, a gyógyulás és a pihenés. .

Néhány fontos infó:
A Sárga Rózsa vendégház a Tősfürdőtől 600 méterre, Holt-Tiszától 900 méterre , Lakitelek központjától 1300 méterre, található.